Eseménynaptár
Képgalériák
Mások - Rólunk
Partnereink
Belépés
ifj. Veres Péter


Péternek (Kispetya) már az apja (Nagypetya) is vízen járt hivatásos hajósként. Kispetya egész fiatalon megtanult gyűjtögetni, aztán járni, nem sokkal később vízen járni. Csongrádon versenyszerűen evezett.
Az látható, hogy ezután már nem sokat változott, sem az arca, sem szokásai.
Érdeklődési köre szerteágazó. A túrákon esténként jobban szertjük ha a gitárját nyúzza, és nem a motorját. Szerencsére azt otthon szokta hagyni.
2010-ben szerezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében a vízitúravezetői végzettséget.
Egyetemista, vegyész hallgató. Óvatosságból emiatt nem engedjük a bogrács közelébe, csak kóstolni.
4 éve túrázunk együtt, talán éppen ezért van velünk.
Fiatal, kedves és sokat komolyodott amióta meg
ismertük.
